A város pereme
2 posters
1 / 1 oldal
A város pereme
Ko-Mertu civilizált, matoránok által lakott térsége, és a jeges vadon közt fekvő terület.
Re: A város pereme
Toa Vezor magánkalandja
A hóvihar miatt, ami most tombol, nehéz haladni, de egy jég Toának mégsem okoz különösebb nehézséget a saját elemében való járás. A hideg körüljárja testedet, és a szembefújó szélnek hála a hó lassan rátelepszik a páncélodra.
Ahogy haladsz előre, mintha épületek halovány körvonalit vennéd ki a távolban, illetve égbe törő tornyokét.
Re: A város pereme
-Talán mégsem olyan kietlen ez a világ, mint amilyennek elsőre látszott? - gondolta magában megpillantva a tornyot
Bárki igyekezett volna minél előbb elérni a civilizációt, de nem egy Jég Toa. Sőt, mi több, talán még jól is érezte magát a dermesztő hidegben. A mély hó, és az erős szél miatt azonban nem is volt olyan egyszerű elérni az épületeket. Legalább is remélte, hogy azok. Pontosan ezért nem sietett. Minek is siessen, egy bizonytalan cél felé? Egyszer csak majd oda ér. Maszkjáról és páncéljáról le-le söpörte a havat, az azonban gyorsan vissza telepedett.

Vezor- 1. szint
- Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2013. Jan. 02.
Re: A város pereme
Amint tovább haladsz a hófúvásban, feltűnik a távolban egy erős fényforrás, mely a településnek vélt hely felől érkezik. A fény átszűrődik a zord időjárás leplén is, és gyorsan mozog, gyorsabban, mint egy élőlény. Inkább jármű lehet. Még messze van, de láthatóan közeledik feléd, viszont nem keresztezi jelenlegi irányodat, és ha továbbra sem változat irányt ő vagy te, akkor elkerülitek egymást.
Re: A város pereme
Vezor próbálta a hóviharon keresztül kivenni, tényleg település-e amit lát. Hirtelen mintha valami fényt látott volna. A fény erős volt, és gyorsan mozgott.
- Jármű? - kérdezte magától - Ekkora szerencsém lenne? Lássuk csak: Barát, vagy ellenség lehet?
Óvatos volt. Megpróbálta a maszk jobb oldalán lévő "távcsővel" kivenni mi is az. A fény, és a Toa útja nem keresztezték egymást, de olyan irányba sétált, hogy találkozzanak. Vezor csak egy kicsit gyorsított. Mind eközben vizsgálgatta a fényforrást. Próbált rájönni mi is az amit lát. Bár nem valószínű, hogy ellenséges, mégis elővette a kardját és a pajzsát.
- Sosem árt egy szövetséges, ha pedig ellenség... Nos, akkor baj van.
- Jármű? - kérdezte magától - Ekkora szerencsém lenne? Lássuk csak: Barát, vagy ellenség lehet?
Óvatos volt. Megpróbálta a maszk jobb oldalán lévő "távcsővel" kivenni mi is az. A fény, és a Toa útja nem keresztezték egymást, de olyan irányba sétált, hogy találkozzanak. Vezor csak egy kicsit gyorsított. Mind eközben vizsgálgatta a fényforrást. Próbált rájönni mi is az amit lát. Bár nem valószínű, hogy ellenséges, mégis elővette a kardját és a pajzsát.
- Sosem árt egy szövetséges, ha pedig ellenség... Nos, akkor baj van.
Vezor- 1. szint
- Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2013. Jan. 02.
Re: A város pereme
Maszkod ráfókuszált az objektumra, és így már élesebben ki tudod venni mi is az. Mintha egy alak ülne benne. A jármű útjába állsz, ami egyre csak közelít, bár úgy tűnik, nem vesz észre annak sofőrje, bizonyára a hófúvás miatt. Mikor viszont már eléggé lecsökken a köztetek lévő távolság, úgy látszik, feltűnt az alaknak, hogy valaki az útjában van, mert lelassít, majd meg is áll. Az alak kiszáll a járműből, és feléd indul. A hófúvás miatt csak a körvonalait láthatod, ám ebből is meg lehet állapítani, hogy alig feleakkora lehet, mint te.
- Mit keresel itt ilyenkor? - kérdezi. - Ha nem lennék felszerelve reflektorral, nem láttalak volna meg, el is üthettelek volna! - úgy tűnik, még ő sem lát téged teljesen, mert ha tudná, hogy egy Toával beszél, biztos más hangot ütne meg.

Lehet, hogy más Toa megsértődött volna ezen a hangnemen, de Vezon nem. Miért is sértődött volna meg? Jól tudta, hogy ha ő alig látja az alakot, akkor bizonyára az sem látja Toát. És különben sem az a fajta. A Toa fáradt volt, alig voltak emlékei, és még mindíg fájt a feje. A kevés emlékéből próbálta összerakni mi is az apró teremtmény. - Matorán? Más nem lehet. Civilizált és kisebb mint én. Biztosan Matorán. - gondolkodott. Rengeteg kérdése volt, de nem kapkodta el a dolgot. Közelebb lépett, majd hűvösen, nyugottan szólt:
- Hogy mit keresek itt? Na, ez jó kérdés. És most én kérdeznék: Ki vagy?
- Hogy mit keresek itt? Na, ez jó kérdés. És most én kérdeznék: Ki vagy?
Vezor- 1. szint
- Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2013. Jan. 02.
Re: A város pereme
A matorán láthatólag meghökkent, mikor visszakérdeztél. Lehet, hogy a matoránokénál valamivel mélyebb hang volt az oka, vagy rájött, hogy egy nála kétszer magasabb lénnyel beszél. Akárhogy is, most már tisztelet, és félelem is vegyült a válaszában:
- Szerelő vagyok, hívattak a Transzportcsövekhez, állítólag megsérült.
Elhallgatott, és közelebb ment hozzád, felkeltetted a kíváncsiságát. Mikor már olyan közel ért, hogy a látótávolság elég jó lett, kiült maszkjára a döbbenet.
- T-te egy Toa vagy! - felelte a ko-matoránokhoz nem illő, kicsit remegő. - Hogy kerülsz ide? - tette fel a kérdést, majd azt másik követte. - Hova tartsz?

Vezor nem nagyon értette, min csodálkozik ennyire a Matorán. - Valószínűleg nem gyakoriak errefelé a Toák. - gondolta, majd a Matoránhoz szólt:
- Hogy kerülök ide? - ismételte - Nos, ezt én is szeretném tudni. A "hová tartok" kérdésre legalább tudok válaszolni: A Colosseumba. Megtennéd, hogy elviszel a városig? - bólintott fejével az alig látszódó tornyok felé.
- Hogy kerülök ide? - ismételte - Nos, ezt én is szeretném tudni. A "hová tartok" kérdésre legalább tudok válaszolni: A Colosseumba. Megtennéd, hogy elviszel a városig? - bólintott fejével az alig látszódó tornyok felé.
Vezor- 1. szint
- Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2013. Jan. 02.
Re: A város pereme
A matorán láthatóan zavarba jött, hogy egy Toa igénybe venné az ő szolgáltatását, de azért gyorsan felelt:
- Természetesen, ahogy óhajtod - mondja szolgálatkészen. - Viszont a forgalom most akadozhat, mert történt egy kis baleset a transzportcsövekkel. Értesítsek valakit a városból, hogy szerezzenek egy szállítóeszközt?
Ezzel visszaindul a járművéhez, egy hósiklóhoz, mely elég nagy ahhoz, hogy többen is elférhessenek benne kényelmesen. Alakja nem túlzottan áramvonalas, mert nem száguldásra tervezték.

A Toa egy pillanatra elgondolkodott: - Valahogy el kell jutnom a városba. Onnantól megoldanám. Viszont ennek a Matoránnak el kéne jutnia a sérült csőig. Azt szerintem sokan szeretnék használni. Vagy nem? - majd ezt megkérdezte hangosan is:
- Azt a csövet sokan szeretnék használni?
- Azt a csövet sokan szeretnék használni?
Vezor- 1. szint
- Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2013. Jan. 02.
Re: A város pereme
A matorán kicsit meglepődik a kérdésen, de gyorsan válaszol:
- Igen, természetesen. Ha az leáll, nem lehet közlekedni a többi Metru közt.
Ezután érdeklődve és kíváncsian figyeli a Toát, hogy az milyen elhatározásra jut. Addig nem is mozdul a hósikló felé, míg meg nem hallja a hős döntését, bár nincs igazán fogalma, pontosan min járhatnak annak gondolatai.

Akkor hát mindenképp meg kell javítani azt a csövet. - gondolta
- Mennyünk! Javítsuk meg. - mondta a Toa
Érdekelte, mi is pontosan a transzport cső, hogy néz ki, és hogy, hogyan működik. Mi is lehetne ennél jobb alkalom a csövek tanulmányozásához? Nagyon kevés emléke volt, az alapokon kívül szinte semmi, éppen ezért szeretett volna minél több ismerettel gazdagodni. A Colosseumban valószínűleg ezekre a kérdésekre is választ kapott volna, de Vezor jobban szeret magától tanulni.
- Nem bánod, ha veled tartok? - Kérdezte
- Mennyünk! Javítsuk meg. - mondta a Toa
Érdekelte, mi is pontosan a transzport cső, hogy néz ki, és hogy, hogyan működik. Mi is lehetne ennél jobb alkalom a csövek tanulmányozásához? Nagyon kevés emléke volt, az alapokon kívül szinte semmi, éppen ezért szeretett volna minél több ismerettel gazdagodni. A Colosseumban valószínűleg ezekre a kérdésekre is választ kapott volna, de Vezor jobban szeret magától tanulni.
- Nem bánod, ha veled tartok? - Kérdezte
Vezor- 1. szint
- Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2013. Jan. 02.
Re: A város pereme
A meglepődés enyhe kifejezés arra, amit a matorán arcáról le lehetett olvasni, mikor megkérted, hogy vele tarthass a cső megjavításában. Igyekezett leplezni zavarát, és köhintett egyet. Bizonyára úgy vélhette, hogy egy hős az sokkal fontosabb feladatok ellátására hivatott, mint egy szállítóeszköz megjavítása. Azonban nem mert ellent mondani neked, végtére is Toa vagy, és az mindig tuja, mit csinál.
- Ahogy kívánod - felelte, próbálva megőrizve hidegvérét. - Nagy megtiszteltetés volna számomra, Toa... - befejezni nem tudta már a mondatot, ugyanis rájött, hogy nem tudja a hős nevét.

- Vezor. Toa Vezor. - Egészítette ki a Matorán mondanivalóját, majd az távolba nézett, és halkan, alig hallhatóan hozzátette: - Legalábbis azt hiszem... - Ezután visszafordult feje a Matorán felé:
- Akkor hát? Indulhatunk? Jut eszembe, meg kérdezhetem a te neved?
Eközben gondolkodott: - Ki tudja? Lehet, hogy értek a gépekhez. Ez tökéletes alkalom arra, hogy kiderítsem.
- Akkor hát? Indulhatunk? Jut eszembe, meg kérdezhetem a te neved?
Eközben gondolkodott: - Ki tudja? Lehet, hogy értek a gépekhez. Ez tökéletes alkalom arra, hogy kiderítsem.
Vezor- 1. szint
- Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2013. Jan. 02.
Re: A város pereme
- Igen, akár most azonnal is indulhatunk - feleli a ko-matorán, és ezzel beszáll a járművébe, a sofőrülésbe. Izgatottnak tűnik. - A nevem Heliyo - mutatkozik be.
Miután te is helyet foglalsz, indulhattok is.
A hósikló meglepően gyorsnak bizonyul, így, hogy benne utazol. Kívülről valamivel lassabbnak tűnt. Ilyen gyorsaságnál a hófúvás még erősebbnek hat. Ha nem lenne reflektorral felszerelve a jármű, az orrotokig sem látnátok.
- Toa Vezor? - kérdezte Heliyo. - Több testvéred is érkezett veled együtt?

A Matorán kérdését először nem is fogta fel a Toa, aztán azt mondta:
- Nem tudom. De... Biztosan jöttünk többen is. Kizárt, hogy csak én legyek. - mondta Heliyonak, majd elfordult, és a ,,tájat'' fürkészte, legalábbis, azt a pár métert ameddig ellátott. Nagyon halkan, inkább csak magától megkérdezte:
- De, ha többen vagyunk... Ők vajon hol vannak?
- Nem tudom. De... Biztosan jöttünk többen is. Kizárt, hogy csak én legyek. - mondta Heliyonak, majd elfordult, és a ,,tájat'' fürkészte, legalábbis, azt a pár métert ameddig ellátott. Nagyon halkan, inkább csak magától megkérdezte:
- De, ha többen vagyunk... Ők vajon hol vannak?
Vezor- 1. szint
- Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2013. Jan. 02.
Re: A város pereme
A város már nem látszik többé mögöttetek, ahogy a siklóval tovasuhantok, beljebb a jeges vadonba...
Folytatás: Vad területek
Folytatás: Vad területek
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|