Ko-Metru vad területei

Odalépek a járathoz. Tisztán látni rajtam, hogy félek.
- Szerintem... ez biztosan kivezet innen.
Belépek a járatba és lassan megyek. Azonban sikerül megcsúsznom és el is esek.
- Azt hiszem ez nem az én napom.

A hófúvás egyre erősebb, már nem is látni szinte semmit. A Toa figyeli, miképp tájékozódik a Matorán ebben a viharban. Próbál rájönni, mi, hogy működik. Tulajdon kép a sikló működésére is kíváncsi lett volna, de most nem ez a legfontosabb kérdése. Továbbra is azon gondolkodik, merre lehet a többi Toa.
- Messze vagyunk még? - Kérdezte a Matoránt

Vezor
- Nem messze - válaszol a matorán. - Már csak pár perc. Megkerülünk egy mély szakadékot, és már ott is vagyunk.
Ezzel Heliyo bevesz egy kanyart, ám mielőtt folytathatnátok utatokat, egy nagy, hótól homályos árny takarja el azt előletek, ami mozog, és láthatóan felétek
tart. Heliyo nem tud kitérni előle, akármennyire is próbálná, és alig két másodpercen belül neki fogtok ütközni.

Neppi
Ihu felsegít a földől.
- Én megyek előre - ajánlja fel. Vagy inkább közli.
Ezzel előre is lép, és elindul az alagútba, mely szinte teljesen kör alakú, ezért csak középen lehet haladni, mert minkét oldala lejtős. Elért is csúsztál el az előbb.
Ahogy haladtok előre, egyre sötétebb lesz körülöttetek, és hátul egyre kisebb a fényes szája az alagútnak.

- Rendben... - mondom halkan.
Nem értem mi ütött belém. Nem szoktam ilyen szerencsétlenkedő lenni. Igaz vannak néha kisebb baleseteim, de nem vagyok olyan, aki ne tudna vigyázni magára.
- Egyre sötétebb van. Bár lenne egy fénykő nálam.

/Üdv Mindenkinek! Bocs a késésért!/

Awaken meglepődve mérte fel, hogy hatalmasat tévedett. A hő most már kellemetlenül érte. A hó megolvadva talpa alatt, rémülten kellett felfedeznie, hogy a szakadék széléhez túlságosan is közel került, s hátra pillantva láthatta, esélye sincs a menekülésre.
Felpillantott a lényre.
- Mata Nui, most segíts! - suttogta maga elé.
Az ostort forgatva futva elindult a lény felé. Az utolsó pár lépésnél felugrott, s megpróbálta az ostort a lény lábára tekerni. Ha ez nem sikerül, a mélybe zuhan.

Neppi
Az út, amely eddig egyenesen vezetett, most irányt vált, és észrevehetitek, hogy újra egyre szélesebb lesz, világosabb azonban nem. Egy jégfallal találjátok szembe magatokat, és ha megfogjátok, abból is érezni, hogy nagyon vékony, pár milliméteres vastagságú csupán, de nem látni, mi van mögötte.

Awaken
Az fegyvered rácsavarodik a teremtmény lábára, és a zuhanásod egy rándulással megáll, mikor megfeszül az ostor annak végtagján. A tűz borította teremtmény, amely odalentről szállt fel, úgy tűnik, nem számított ilyen lépésre tőled, és elveszíti egyensúlyát a levegőben. Olyan, mintha még nem sajátította volna el teljesen a repülés fortélyait.
Együtt kezdtek zuhanni lefelé, melyet annak szárnycsapkodásai néha enyhítenek. Nemsokára egy szintbe kerültök esés közben egy nagy lyukhoz, ami a szakadék falán tátong, és úgy tűnik, valami beszakította azt.

//Üdv, Awaken, örülök hogy látlak! //

Awaken talpa alól eltűnt a talaj, és kis híján a lendülettől elengedte fegyvere markolatát. Még jó, hogy észnél volt. Lepillantva a mélybe, szédítő szabadság érzete támadt. Egy kis ideig a lény lábán lógva hintázott, mikor furcsán érezte, hogy lefelé halad. Hideg szél csapott a maszkjába. A lény próbált valamennyire a levegőben maradni, bár a Toa nem volt lenyűgözve a repülési tudományától. A lány a zuhanást, mint egy lassított felvételt, érzékelte. Végül tekintete megakadt egy tátongó lyukon, a jég falában. Ez elég volt ahhoz, hogy tudja, ő itt kiszáll. Teljes testsúlyával megrántva ostorát, a zuhanást meggyorsította. A lény kapálózásával vagy tiltakozásával mit sem törődve, a gravitációt kihasználva, mint az ejtőernyősök, kiegyenesedett, s egyenesen a barlang felé irányította magát.

Awaken
Szép ívben érkezel meg a jégbe található üreges helyre, aminek a mennyezete magasan a fejed fölé emelkedik. A lángoló lény lezuhan mögötted, kétségbeesett üvöltést hallatva, de ez nem segít rajta, elnyeli a mélység.
A barlang jeges öleléssel vesz körül téged, és olyan hatást kelt, mintha minden életet és meleget magába nyelnének a falai.
Észreveszel a falban egy járatot, kisebb alagutat, ami nagyjából a csípődig ha felér, olyan alacsony, de hosszúnak tűnik. És mintha nemrégiben törték volna be a jégfalat, ami eltakarta a kíváncsi szemek elől.

Awaken földet ért, egész jól. Mikor felállt, ki pillantott a barlangból, s még láthatta, ahogy a lángoló lény egyre lejjebb és lejjebb zuhan, kétségbeesett üvöltésének kíséretében. Mikor már csak egy halvány fényfoltot látott a mélyben, Awaken megborzongva fordított hátat a mélységnek. Ostorát feltekerve, az oldalára akasztotta. Körbepillantott. A hideg futkosott a hátán, ahogy érezte a falak nem mindennapi benyomását. Nem akart túl sokáig itt lenni.
Tekintete ekkor megakadt egy járaton. Alig érhetett a csípőjéig.
Leguggolt, majd szépen, óvatosan előre kezdett mászni.
- Hmmm... Toának való feladat. - mondta kissé gunyorosan maga elé.

Ahogy tenyered hozzáér a hideg talajhoz, akaratlanul megborzongsz, de nem csak az alacsony hőmérséklettől, hanem a hely furcsaságától is. Lassan haladsz előre az alagútban, mert az szinte teljesen kör alakú, így minkét oldalt lejt középre. Ide már nem hallatszik be a kinti vihar moraja, csak a te mozdulataid.
Egyre sötétedik a hely. Egyszer, mikor ép tennéd a következő lépést, hallod, hogy balsejtelemmel kísért hang üti meg a füled: megrepedt a jég. De hogy hol? A közeledben, vagy távol, alattad vagy feletted, nem tudod megállapítani. Ez is a hely misztikumához tartozik, úgy tűnik.
Majd visszhangozva a következőt csendül fel az alagútban:
- Gyorsabban, gyerünk!

Awaken megborzongott. Eszébe jutott, milyen jól jönne most egy Jég testvér megnyugtató jelenléte. Elfacsarodott a szíve, ahogy erre gondolt. Kirázta a hideg, ahogy egyre inkább haladt előre, s a hely furcsa érzésekkel töltötte el. Arra lett figyelmes, hogy saját mozgásának zajain és légzésén kívül már semmit sem hall. Vajon milyen mélyre juthatott? A sötétség egyre inkább körbe fonta. Csakhogy kis idő múlva egy nem éppen kellemes hangra lett figyelmes. Jég repedező hangja.
- Szeretem a jeget, szó se róla - gondolta türelmetlenül - szeretem, mert nyugtat, de ha a nyakamba szakad, azt kifejezetten rühellem!
Nem akart a már egyszer átélt események fonalán közlekedni. Gyorsabb mászásba kezdett, amikor egyszer csak hang ütötte meg a fülét:
- Gyorsabban, gyerünk!
Egy pillanatra fellelkesült, de a lelkesedése el is szállt egy szempillantás alatt. Nem bízhat meg mindenkiben. Hangtalanul, a sötétségre bízva rejtekét, igyekezett gyorsabb tempóban a hang irányába mászni.

Lépteket hallasz, ahogy kúszol tovább, de látni elöl nem látsz semmit.
A repedező jég hangja megint betölti az alagutat. Egyszerre azon kapod magad, hogy a tenyered alatt hajszálrepedések kezdenek szétágazni.
- Gyerünk már, ne lassíts! -szól a hang újra visszhangozva.
A hajszálrepedések a lábaid alatt is megjelennek. Lassan mindenütt, ahol éred a jeges alagút alját.

Awaken szívét jeges rémület hatotta át. A hajszálrepedések mindenhol behálózták a barlang padlózatát és falait, ahol hozzá ért. A lány hallotta az újabb hangokat. Maszkjának erejéből reményt gyűjtött, s megpróbálta erejét gyorsaságának javítására használni ezen a kis helyen.

A maszkod nem akart válaszolni a parancsra valamiért, nem éreztél változást. A jég alattad hangosan megreccsen, mielőtt újra léphetnél, és azon kapod magad, hogy zuhansz. De nem sokat, alig lehetett három méter, és jól is értél földet, nem ütötted meg magad komolyabban.
Egy hasonló alagútba kerültél, mint amilyenbe ezelőtt voltál, annyi különbséggel, hogy tágasabb volt, és te is elfértél benne kiegyenesedve is.
- Hé, te. Karzahnira, megállj! - hallod magad mögül. Ugyanaz, akinek a hangját nemrég is hallottad. Érdes, és tiszta, már nem visszhangzik, ahogy a kis alagútban.

- Szerinted.. - szólalok meg bátortalanul. - Biztonságos áttörni? Bármi lehet mögötte.
Megkocogtatom a jégfalat.
- Lehet, hogy te nem érzed a hideget, de én rettenetesen fázom.
Látszik is rajtam. Úgy reszketek a hidegtől, mint akit ráznak.

Awaken elcsodálkozott maszkjának nem épp együttműködő modorán. Mielőtt bármit tehetett volna, hangos reccsenéssel zuhanni kezdett. Meglepetésében kiáltani sem tudott, de végül szerencsésnek mondható módon, egy hasonló járatban ért földet. Annyi kis különbséggel, hogy itt végre felállhatott. Mikor kiegyenesedett, az a hang szólította meg, aki már hallott a kis járatban is.
- Hé, te. Karzahnira, megállj!
Awaken ostorának markolatára helyezte a kezét, majd lassan, de határozottan megfordult a hang irányába.
- Toa Awaken vagyok! Azért jöttem, hogy segítsek.

Neppi
Hangos reccsenést hallotok magatok mögül az alagútból, mintha az beszakadna, de mivel az nem egyenes, hanem van egy két kanyar közben, ha hátranéztek sem látjátok, mi történhetett.
- Visszaforduljunk? - kérdi a ko-matorán. - Vagy inkább próbáljuk meg erre. Lehet, hogy beszakadt az alagút mögöttünk. Ha pedig így van, csak erre juthatunk ki.

Awaken
Megfordulva egy veled egy magasságban lévő alakkal találod szembe magad, és első ránézésre úgy néz ki, mint egy Toa.
(Kép az idegenről.)
Kezében kardot szorít, és úgy tűnik, meglepődött tőled. De pár másodperc múlva már a meglepődöttség nyomát sem látod a tekintetében, hanem hűvös nyugalom veszi át a helyét.
Mellette egy onu-matorán áll, ő nagyon meg van szeppenve a megjelenésedtől.
A magas alak hirtelen röhögésbe tör ki, de fegyverét rád szegezi továbbra is.
- Segíteni? - kérdezi még mindig szórakozottan.

Awaken szemében meglepetés lángja lobban, ahogy a szeme a másikéval találkozik. Ugyanabban a magasságban. Ám nem mutatja ki érzelmeit.
A nevetés kellemetlenül éri, de nem mutatja ki.
A kérdésre csupán egy hirtelen mozdulatsorral válaszol. Oldaláról lekapva az idegen kardjára próbálja csavarni, az ostort. Nem húzza meg a fegyvert, csak annyira, hogy a kard pengéin maradjon, s kettejük között megfeszüljön, hogy a másik érezze, ez nem egy tea délután.
- Segíteni jöttem, nem röhögcsélni. - szólal meg komoran - Úgyhogy most te felelj. Ki vagy te, és mi a neved?

Az ostorral megragadod az ismeretlen fegyverét, és megfeszíted rajta. Az vasmarokkal tartja a kardját, a penge alig mozdul meg, mikor az ostor rátekeredik és megfeszül. Látszik, hogy nem érte váratlanul a támadás, annak ellenére, hogy te szempillantásnyi idő alatt cselekedtél.
A matorán mellette ellenben hátraugrott ijedtségében.
- Hát, szerintem az odafentieknek nagyobb szüksége van a segítségre - felelte. A kérdésedet, mintha meg se hallotta volna. Már nem nevetett, de a mosoly nem tűnt el az arcáról. - Most pedig engedd el szépen a kardom, különben nem csak odafent lesz szüksége segítségre valakinek, hanem idelent is.

- Elhiheted, hogy nem szánt szándékkal jöttem le a hideg, szűkös járatokba. Másrészről, ha ilyen magabiztos vagy, te miért nem odafenn segédkezel? - mondja, le nem véve a szemét a férfiról. Elmosolyodott, mert egy csipetnyi remény áradt szét a tagjaiban.
- Kis barlangi testvér - szólítja meg a matorant, de még mindig az ismeretlent figyeli, tartása nem változik - te bizonyára több információval tudsz szolgálni, mint gúnyos melák testvérem. Kik vagytok, és hová tartotok? Ne aggódj, nem ártó szándékkal vagyok itt. Téged, biztosan nem foglak bántani.

- Hogy én, segédkezni? Ugyan, kérlek! - szól megvetően. - Nekem más dolgom akadt éppen.
Mikor a matoránhoz szólsz, az még mindig ijedten hallgat téged.
- Én... Thenu vagyok - kezdi bizonytalanul. - És... - ekkor föltekint a férfira, akinek szemeiből szigor árad rá. - Feltérképezzük a barlangot. Sok itt még az ismeretlen járat, ami átnyúlik Onu-Metruba - mondta, kissé kényszeredetten. Eztán újra a magasabb társa felé fordult, aki elégedetten bólintott.
- És én segítek neki, ugyanis ki tudja, mibe botolhat errefelé egy védtelen matorán. - mondja.

- Nem tetszik ez nekem. - gondolta a lány, miközben a matorant végig hallgatta.
- Nem éppen a védtelenségükről híresek az Onu-Matoranok. Volt velük tapasztalatom, tudom. -mondta élesen, mikor a többiek befejezték.
- Egy ideig veletek tartok, míg nem találok egy, a felszínre vezető járatot. - megrázta az ostort, mire az ernyedten leesett a kardról.
Elindult, de a férfi mellett megállva a szempárba nézett, és így szólt:
- Nem bízok benned. Jobb ha tudsz erről, mielőtt még csak a gondolatod is harcon forogna. És akiben nem bízom, az pórul jár. És ez nem fenyegetés. Ez figyelmeztetés!
Majd a matoran mellé lépve sétára ösztökélte a kis onu matorant.

Egy kis ideig gondolkozok, majd az elgyengüléstől lerogyok.
- N...n..nem tu..dom meddig b..írom... de..szerin..tem m..menjünk..k elő..lőre - mondom vacogva.
Megpróbálok felállni és nem akar sikerülni.
- H..hagyj i..itt... felállni sem tudok...ok..

Neppi
- Te aztán elég gyorsan megfagysz – néz rád meglepődve Ihu, hisz az egyik pillanatban még csak nem is látszott rajtad, hogy ennyire dideregnél.
Úgy dönt, jobb lesz áttörni a falat, mert ha nem talál valami jobb helyet, akkor legyőz téged az itteni hőmérséklet. Nem kell erősen próbálkoznia, a jég könnyedén megadja magát, és az alagút illetve a túloldal közi út máris szabad. Erős fehér fény árad ki onnan, így nem látjátok, hogy mi vár ott.
- Gyerünk, kelj fel. Ha tényleg azt hiszed, hogy Mata Nui szánt neked valami sorsot, az biztos nem a halálra fagyás.

Awaken
- Hát, csak a saját elemükben nem védtelenek, de most nem ott vagyunk, nem igaz – néz körül a jéggel bélelt alagútba.
- Nyugodtan csatlakozz – felelte félvállról az idegen. - Egy ideig még idelenn fogunk bóklászni.
A kardját a férfi az oldalára erősítette, mikor elengeded az ostorral.
- Ó, értem én. Nem is kell bíznod bennem. Meg ebben a városban senkiben sem. Ki tudja, mit rejt bárkinek a szívköve. És hogy kerültél ide? Meg ki vagy te?

Awaken rosszallóan mérte végig az idegent. De próbált magára higgadtságot erőltetni.
- Ahogy mondtam már, a nevem Toa Awaken. Az idekerülésem hosszú story. Egy rahi kiszabadult fönn a felszínen, és azt jöttem megfékezni. Viszont a szakadéknál kénytelen voltam egy vészmadárra csimpaszkodni. Lezuhantunk, és egy barlangba kötöttem. Aztán beszakadt alattam a jég, ahogy kerestem a kijáratot. Így kerültem ide.
- Annyival igazán megtisztelhetnél, hogy legalább a nevedet elárulod. Ha másért nem, azért, hogy a Kukafejűn kívül máshogy szólítsalak veszély estén.
Nem tehetett róla, szavai még számára is meglepőek voltak. Megakart bízni társaiban, természete ezt diktálta. De az idegen szavai kétségbe ejtették.
"- Ki tudja, mit rejt bárkinek a szívköve?" - a szavak keserűen visszhangzottak a fejében...
- Mata Nui, add, hogy ne így legyen! - suttogta maga elé.